Állásfoglalás személybiztosítási szolgáltatási igényének elbírálásához koronavírus fertőzés kapcsán

Állásfoglalás személybiztosítási szolgáltatási igényének elbírálásához koronavírus fertőzés kapcsán

 Minden esetben igaz, hogy az adott szerződésre vonatkozó feltételek szerint térítünk, ezen gyakorlattól természetesen a jelen járvány idején sem térünk el. Fontos, hogy folyamatosan figyeljétek a részünkről érkező kommunikációt, mert az események gyors változása okán lehetnek módosulások.

Kockázati életbiztosítások

 A koronavírus fertőzés nem tartozik a kizárt kockázatok körébe a halálesetre szóló biztosítások esetében.

 Várakozási idő az orvosi vizsgálat nélkül létrejött szerződések esetében 6 hónap. Ha a szerződéskötéskor a biztosított életkora és a biztosítási összeg alapján nem lenne szükség orvosi vizsgálatra, azt az Ügyfél saját költségén elvégeztetheti és ez alapján történik a kockázatelbírálás. Ezt külön, írásban kell jelezni a kockázatelbírálás felé. Az a szabály továbbra is érvényes, hogy a vizsgálatot csak a biztosító bizalmi orvosa végezheti el.

 Csoportos személybiztosítások esetében várakozási időt általában nem alkalmazunk.

 A kizárások között szerepel a következő, melynek figyelembevételét kérjük:

 „A biztosító a balesetek, illetve a baleseti eredetű események köréből kizárja: (…) a valamely balesettel összefüggésbe nem hozható – ember vagy állat terjesztette – bakteriális-, vagy vírus fertőzéseket,(…)”

Tehát azon kockázati biztosítások esetében ahol plusz térítés járna baleseti halál esetére, nem térítünk. (Egyébként is a vírusfertőzés nem baleset, de erről lentebb olvashattok)

 Balesetbiztosítások

 Balesetbiztosítások vonatkozásában a  jelenleg művelt egyéni módozat – Puzzle- feltétele a következőket tartalmazza:

 „A biztosító a balesetek, illetve a baleseti eredetű események köréből kizárja: (…) a valamely balesettel összefüggésbe nem hozható – ember vagy állat terjesztette – bakteriális-, vagy vírus fertőzéseket,(…)”

Ettől függetlenül kérem szem előtt tartani, hogy a vírusfertőzés egyébként sem felel meg a baleset fogalmának, így nem tekinthető balesetnek, ezért baleseti fedezetekre nem nyújtunk térítést. Ez a megállapítás egyaránt igaz az egyéni és csoportos szerződésekre is.

 Betegségbiztosítások

 MedHelp biztosítások vonatkozásban a következők alapján történik a térítés: Várakozási idő alatt is térítünk heveny fertőző betegségek esetén, ideértve a koronavírust is.

 Kórházi napi térítés jár igazolt koronavírus fertőzés esetére, ha az ellátás fekvőbeteg ellátás keretein beül történik. Karantén esetére, ha a megbetegedést még nem diagnosztizálták és csak megfigyelés alatt van az Ügyfél, nem nyújtunk térítést. Gyermekek kórházi ápolásával kapcsolatban benyújtott szolgáltatási igények esetében is a fentiek figyelembevételével történik az igények elbírálása.

 MediQa biztosítások esetén a kockázatviselésünkből ki vannak zárva a fertőző betegségek, így a szolgáltató nem tud ellátást szervezni. Erre egyébként sincs lehetősége járvány esetén. A koronavírus teszteket ezen okok miatt nem terítjük.

 3D csoportos személybiztosítás esetén a kórházi napi/egyszeri térítés, illetve a keresőképtelenségi napi/egyszeri térítések esetében az igazolt koronavírus fertőzésre jár a térítés. Karantén esetére, ha a megbetegedés még nem diagnosztizált csak megfigyelés alatt van az Ügyfél nem nyújtunk térítést.

 Med 4 Group betegségbiztosításnál kizárás a koronavírus fertőzés, erre az ellátásszervező nem fog biztosítással fedezett ellátást szervezni.