kedd, november 20, 2018
   
Text Size

NYUGDÍJ MEGTAKARÍTÁS

images

A RÉGIÓNKBAN A LEGNAGYOBB A BIZONYTALANSÁG A NYUGDÍJAKAT ILLETŐEN

Közép-Kelet-Európában a legnagyobb a bizonytalanság a nyugdíjas éveket illetően: az emberek 80 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kevéssé érzi úgy, hogy nyugdíjas éveiben megfelelő életszínvonalat tud majd biztosítani magának.
Ez az arány Amerikában, illetve Ázsia egyes országaiban 30-40 százalék körüli. A megkérdezettek többsége – 90 százaléka – a megtakarítások növelésére két ösztönzőt jelölt meg: a fizetésemelést (53%) és a megtakarítások adókedvezménnyel történő támogatását (37%) – derül ki abból a kutatásból, amelyet 12 országban végeztek el az Aegon megbízásából.

A leendő nyugdíjasok többsége úgy véli, növelnie kellene nyugdíjcélú megtakarításait annak érdekében, hogy időskori életszínvonala megfeleljen mostani elvárásainak. A megkérdezettek jövedelmük 72 százalékával lennének elégedettek nyugdíjasként. A felnőtt lakosság alig egyötöde vélekedik úgy, hogy nyugdíjcéljait biztosan el tudja majd érni, és a megfelelő életszínvonalat biztosítani tudja magának – a többi között ez derült ki abból a felmérésből, amit az Aegon 12 országban 12 ezer aktív, illetve már nyugdíjas felnőtt megkérdezésével készített.

A nyugdíjcélú megtakarítások növelésének lehetősége rövidtávon korlátozottnak tűnik – állapítja meg a felmérés. A megkérdezettek többsége – 90 százaléka – a megtakarítások növelésére két ösztönzőt jelölt meg: a fizetésemelést (53%) és a megtakarítások adókedvezménnyel történő támogatását (37%). Magyarországon ugyanakkor különösen magas (56%) azoknak az aránya, akik a pénzhiányt látják a megtakarítás-növelés legfőbb gátjának.

Itthon a megkérdezettek csaknem fele (45%) növelné megtakarításait adókedvezmény hatására. Erre egyébként most lehetőségük is lesz, hiszen január elsejétől a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százaléka jár személyi jövedelemadó (szja) kedvezményként a befizetőnek. Az adójóváírás legfeljebb évi 130 ezer forint lehet, és a 2013. december 31. után kötött nyugdíjbiztosításokra vehető igénybe.

„Az egyéni élet- és nyugdíjbiztosítási piacon régóta meglévő hiányt pótol a januártól bevezetett 20 százalékos adójóváírás. Biztosra vesszük, hogy jelentősen ösztönözni fogja a nyugdíjcélú megtakarítási hajlandóságot” – mondta Tavaszi Beatrix, az Aegon Magyarország életbiztosítási termékfejlesztési igazgatója.

Érdekesség, hogy amíg a magyarok mindössze 8 százaléka jelölte meg a pénzügyi ismeretek bővítését, mint megtakarítási ösztönzőt, addig a többi országot tekintve ez az arány 20% körüli, különösen magas Kínában (38%) és Japánban (27%). Magyarországon főleg a fiatalabb korosztály szeretne több információhoz jutni a nyugdíjának megtervezését illetően.

Az Aegon Magyarország online nyugdíj-kalkulátorral is segíti a nyugdíjtervezést, amellyel kiszámolható, hogy körülbelül mekkora nyugellátásra számíthatunk, és a mostani igényeink alapján mekkora összeggel kellene azt kiegészítenünk, hogy elérjük céljainkat.



 

Ügyfélfogadás:

  • Hátfő: 10:00-16:00
  • Kedd: 10:00-16:00
  • Szerda:  10:00-15:30
  • Csütörtök:  10:00-16:00
  • Péntek:  10:00-13:30
  • Szombat-Vasárnap: ZÁRVA

Meritum Biztosítási Alkusz Kft.:

  • Székhely-Telephely: 1095, Budapest Meter u. 48-52. Bejárat az utca front felől!
  • Telefon: 06-1/219-5182, 06-1/219-8153
  • E-mail cím: info (kukac) meritumalkusz.hu
  • Web cím: www.meritumalkusz.hu
  • Időpont foglalás: Hétfőtől-Péntekig: 10.00 - 12.00-ig.

Login Form